Tél, víz elem, vese és hólyag

Chi kunggal / kínai 5 elemmel a téli időszakban, ha tél, víz elem

Veséink tárolják a velünk született életesszenciát, irányítják a születést, növekedést, a szaporodást és fejlődést. A téli időszakban vagyunk leginkább hajlamosak arra, hogy veséinket lemerítsük, és gyakorta a természet törvényei ellen megyünk, amikor nem vesszük figyelembe a téli időszakban fennálló „visszahúzódás törvényét”. Ahogy a természet visszahúzódik önmagába, ugyanígy kéne ezt nekünk is megtenni. Fokozottan figyelni arra, hogy energiáinkkal helyesen gazdálkodjunk, és ne csak a kiáradásra, hatékony cselekvésre koncentráljunk, hanem a regenerációra, töltekezésre és pihenésre is.

Tél – Víz elem – Vese / Hólyag – Félelem

tél viz elem
téli gyakorlás

A kínai rendszerben a vese-hólyag funkciókör a Víz elemhez tartozik, és ide rendelődik a tél, az éjszaka, az Észak, és a hideg. Mindezek minősége a Teljes-Yin, azaz a befelé irányulás, visszahúzódás, raktározás, passzivitás és nyugalom. A víz mindig a mélység felé halad, az erőgyűjtés és a növekedés lehetősége jellemzi.

Ahogy haladunk előre a korban, veséink által tárolt velünk született életesszenciánk egyre fogy, ezért veséink támogatása igen fontos!

Javallatok

  • gyakori meleg folyadék bevitele (majdnem forró víz, gyömbér tea, leves)
  • melegítő, yang ételeket együnk, és kerüljük a hideg, yin minőségű ételeket (nyers saláták), sütve, főzve, párolva fogyasszunk mindent, szerevezetünknek több gabonára, melegítő hatású fűszerre (fahéj, bors, chilli, fokhagyma, gyömbér), sóra, olajos magra van szüksége
  • melegen tartás: igen, hordjunk vesemelegítőt egész télen, ÉJSZAKA IS!
  • vesére ható energetizáló gyakorlatok (tai ji, jóga, chi kung, meditáció)
  • megfelelő mennyiségű és minőségű alvás (téli időszakban ajánlott este 11 előtt ágyba kerülni)
  • a szexuális élet mérséklése
  • szeretetkapcsolataink ápolása, családunk, barátaink szeretetének melege 
  • Bian gyakorlatsor a vesék/Jing és az övmeridián védelmére
  • Vese és hólyag meridiánokra vonatkozó gyakorlatsor

Okkal gyanakodhatunk veséink energiahiányára derékfájás, lábzsibbadás, lábfájás, állandósult fáradtság, kimerültség esetén.

A Víz elemhez kapcsolódó alapérzés a félelem, a továbbélés létbizonytalansága. A Víz elem megértésének kulcsszava a folyékonyság. Ha testünkben vagy elménkben bármi olyan kiegyensúlyozatlanság jelentkezik, ami valamilyen folyadékkal függ össze (kiszáradás, szomjúság, túl nagy vagy túl kis mértékű izzadás, vizelési nehézség, nyirokrendszerben fellépő problémák, szexuális váladékok képződésének hiánya) vagy ha azt érezzük, hogy fuldoklunk a gondokban, esetleg fuldoklunk a könnyektől, azt jelzi, hogy Víz elemünk egyensúlya felborult.

A vesét energetizáló gyakorlatok érezhetően, és jó értelemben véve „derekassá” tesznek bennünket. Az így összegyűjtött energia birtokában képessé válunk nyitni a külvilág felé, és bátran nézni szembe az élet kihívásaival.

Ajurvédával / jógával a téli időszakban

Ha tél, víz elem. Az alábbi jegyzet részben Dr. Indu Arora, indiai ajurvédikus orvos workshopjának (2012. nov.) összefoglalója, ami arról szólt, hogyan tudjuk felkészíteni szervezetünket a téli időszakra ajurvéda, és jóga segítségével.

36137

Az ayurveda szerint a téli időszak olyan, mintha a makrokozmosz mélyen belélegezne, és ez a kozmikus belégzés a hideggel függ össze éppúgy, mint a belélegzett levegő hűvössége. Ahogy a természet is visszahúzódik önmagába, ugyanúgy testünk energiái is a köldök központ területének tájékán koncentrálódnak, visszahúzódva a perifériákról.

Szervezetünk működése a téli időszakban kívül kapha és vata, belül pedig pitta minőségeket képvisel. Ez azt jelenti, hogy testünk felszíne, bőrünk, nyálkahártyánk gyakran kiszárad (vata működés), illetve jellemzően megjelenik egyfajta testi nehézség érzet és kiegyensúlyozatlan nyálkatermelődés (kapha jelleg), ami meghűlések, orrfolyás formájában tapasztalható. A hűvös és száraz felszín alatt a mélyben viszont rengeteg hőt termel a középpont, ahol a belső tűz (agni) megnövekedett állapotban van. Ez a tűz felelős az emésztésünkért, testünk hőháztartásáért . Elengedhetetlen számunkra ennek a tűznek a jelenléte ahhoz, hogy a téli időszakban fogyasztott meleg, energiadús, tápláló ételeket képesek legyünk megemészteni, beépíteni, és biztonságosan megalapozni immunrendszerünk működését. Akinél az emésztés tüze nem elégséges, ott  bizony gyorsan megjelenik egy-két kiló súlyfölösleg.

Néhány javaslat ahhoz, hogy egészségesen, vitálisan, kiegyensúlyozottan éld meg a téli időszakot, anélkül, hogy elhízástól kelljen tartanod:

Mit igyál?

Éhgyomorra ahogy fölkelsz mielőbb igyál meg egy bögre forró vízet, amit előtte gyömbérrel kis ideig főzöl. Ez a forrázat az egész testet átmelegíti, nagyon nagy szolgálatot tesz a veséknek, és az emésztőrendszernek is, fokozza a keringést, és oldja a nyálkát.

A tűz serkentésére

-nyelvkaparás: antibakteriális hatása mellett serkenti az emésztőenzimek termelődését.

-orrtisztítás/neti: bedugult orr esetén. Kis neti kannával végzendő, enyhén sós vízes orröblítés.

-olajozás: kiszáradt orrnyálkahártya esetén két-három csepp mandula vagy szezámolajat csöppentsünk az orrjáratokba minden reggel és este.

Bőrápolás

Hetente minimum kétszer masszírozd át az arcod öt percen keresztül fölmelegített mandula, vagy oliva olajjal.

Az egész testet ébreszti és erősíti a meleg olajjal történő masszázs zuhanyozás előtt. Szezám vagy mustár olajat használj.

Különösen száraz testrészekre (könyök, sarok, de arcra is lehet) a következő hidratáló pakolást alkalmazhatod:

1ek. méz, 1/4tk. glicerin, 1tk. rózsavíz, 5-10 csepp frissen facsart lime

Szintén vata megnövekedésre utal a nagyon száraz, korpás fejbőr. Erre kiváló, ha citromot félbevágsz, és gáz fölött a héj felőli oldalán melegíteni kezded, amíg a citromban lévő lé láthatólag felforrósodik. ekkor tegyél rá mandulaolajat, és ezzel masszírozd jól be a fejbőrt, és 10-15 percig hagyd rajta. Langyos, szoba hőmérsékletű vízzel moss hajat!

Minél több levest együnk a téli időszakban! Bármiféle zöldség jó főzve, levesnek: zeller, répa, tök, cékla, hagyma, fokhagyma, gyökér

Ajánlott fűszerek: feketebors, kurkuma, fahéj, oregano, kömény, római kömény, édeskömény, szegfűszeg, kakukkfű, gyömbér

Esténként egy deci fűszeres forraltbor kimondottan javallott:)

Lehetőség szerint kerülni kell a nyers, hideg ételeket, salátákat.

Vacsorára együnk tejberizst, proteingazdag levest (lencse, bab, csirkeleves), főtt tojást, töklevest, pulykát, csirkét, halat.

Ajánlott teák: bazsalikom, kakukkfű, citromfű, gyömbér, hibiszkusz, csipkebogyó.

Ayurvedikus rész forrás:  http://gyongyeim.wordpress.com

Tudtad, hogy a rizskeksz látványa nem csillapítja az éhséget? Kapcsolódj be a gyakorlásba te is! Aktuális programok itt, fb események itt, online kurzusok az online e-learning felületen itt.

Téli életerő workshopról itt. Gyere el, ha szeretnéd gyakorlatba ültetni a fent elhangzottakat!

Visits: 669 | Today: 2 | Total: 101681

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük