Chi Kung (Qi Gong) gyakorlatok

chi kung

A chi kung (qi gong) gyakorlatok a kínai hagyományból származnak. A chi (qi) kb életenergiát jelent, hasonlóan a jógából ismert pránához. A kung művelés, gyakorlás jelentéssel bír. Belső energiáink működése kevésbé érthető meg fogalmi úton, de tapasztalható és művelhető mozgás, légzés, figyelem segítségével, pl. a kínai akupresszúrás gyógyászat is ezen alapul.

E gyakorlásnak többféle fókusza lehet: egészség megőrzés, test fejlesztése, átalakítása, gyógyítás/terápia, képességfejlesztés, harcművészeti praxist kiegészítendő, légzésszabályozás, belső alkímia, önismereti munka, szellemi célok megvalósítása, meditáció támogatása. Ez alapján megkülönböztetünk ún. belső (nei dan) és külső (wai dan) módszereket, amely arra utal, hogy a gyakorlás milyen mértékben látható úgymond a külső fizikai test mozgásán, vagy mennyire inkább belső, légzéssel, figyelemmel végzett munka. A külső gyakorlatok a végtagok mozgatása révén testi aspektust hangsúlyozzák, és inkább gyűjtik az energiát, segítik a keringést, majd az kívülről befelé feltölti a testet. A belső gyakorlatok az energetikai és tudati aspektust hangsúlyozzák, és inkább a középpontban (DanTien) összegyűjtött energiát finomítják, alakítják át. Tehát a chi kung gyakorlatok meglehetősen sokfélék lehetnek, tekinthetjük őket afféle ügyes eszközöknek, amelyek révén a gyakorlásunknak speciális fókuszt / célt adhatunk.

A chi kung gyakorlás során többnyire könnyen tanulható, lágy, lassú mozdulatokkal dolgozunk, ezáltal javul tartásunk, koordinációs készségünk, mélyül testtudatosságunk, és finomodik érzékenységünk saját testünk jelzéseit illetően, ezáltal egészségmegőrző, -fejlesztő hatása van. Testi szinten jótékonyan hat a keringésre, légzésre, ízületekre, izmokra, inakra, idegrendszerre, és a belső szervekre. Energetikai szinten segíti az áramlást, a flow-élményt, oldja a feszültséget, elakadásainkat, csökkenti a stressz-okozta tüneteket mind fizikai, mind tudati szinten, javítja a légzésminőséget mindezek során javítja a közérzetet és támogatja a minőségi relaxációt és meditációt.

Chi Kung gyakorlatok a Tai Chi flow rendszerben

  • Nyolc brokáttekercs (Ba Duan Jin): Nyugaton talán a legelterjedtebb chi kung, alapvetően egészséghelyreállító, -megőrző, energizáló, belső szerveket / meridiánokat karbantartó, regeneráló hatású, egyszerű, lassú, lágy mozgásokkal operál, könnyen tanulható bárki számára.
  • Tavasz visszahozatala (Bian Hui Chun Gong): Bian elnevezés az elterjesztőjéről (Bian Zhizhong orvos) kapta nevét, aki megnyitotta a korábban zárt és titkos gyakorlatsort. Nyugaton az örök fiatalság és hosszú élet gyakorlata néven terjedt el, a tavasz kifejezés is erre utal. A gyakorlás fókusza a deréktájék / övmeridián / vesék területén van, amely során a Jing (kb. életerő) esszencia művelését végezzük, ez felelős egészségünkért, fiatalságunkért, mivel ide tartoznak a nemi, reproduktív, növekedés, fejlődés, öregedés funkciókörök a fizikai test szintjén. Lassú, lágy mozgásokkal operál, de a 8 brokátnál hosszabb és több gyakorlatból áll, elsajátítása is több időt vesz igénybe.
  • 5 elem / állat chi kung: mozgáskultúra, egészségmegőrzés, készség, képességfejlesztés wutang stílusban az 5 alapminőség szerint: tigris, sárkány, főnix, teknős, kígyó. Komplexebb mozgáskultúra, tanulása fejlettebb testtudatot és koordinációt igényel, a rendszer egy általános chi kungnál komolyabb elköteleződésre és elmélyülésre ad lehetőséget.
  • Flow szériák: Az integral tai chi (ITC) flow gyakorlatsora egy könnyen végezhető, lágy, folytonos, körkörös mozgásokkal és könnyű légzéssel dolgozó módszer, amely oldja a feszültséget testi, tudati szinten egyaránt, továbbá hozzásegít minket egyfajta áramlásélmény tapasztalásához, amely segíti a személyiség / tudat (merevségeinek) oldódását. A flow javítja a tartást, a keringést, jótékony a gerincnek, az ízületeknek, megnyugtat és akár euforizálhat is, egyfajta dinamikus meditációként is végezhető miközben a tudat könnyűvé és derűssé válik.
  • Ég és Föld gyakorlatai: Az ITC CK10 gyakorlatsorának kezdő és záró akkordja, mely összeköt minket az Éggel és Földdel, amely minőségek mintegy körül ölelik az emberi létet és alapvető inspirációs és energetikai forrásaink, támaszaink az életben. Használjuk őket bátran, mindig jelen vannak, ehhez kíván segítséget nyújtani.
  • Évszakok chi kungja: Mivel a taoista hagyomány fontos alappillére az 5 elem rendszer, ezért minden évszakhoz társul domináns elem, érzelem, szervpár, és meridiánpár, amelyek a testben funkciókört határoznak meg. Minden évszak során vannak speciális gyakorlatok, amiknek ideje van és hatékonyan támogatják testünk állapotát, életvitelünket (mikrokozmoszunkat) az épp aktuális külső (makrokozmikus) folyamatokban, amik ősszel, télen, vagy tavasszal zajlanak bennünk.
  • Téli chi kung: a kínai gyógyászat vese-hólyag (Jing) funkcióköre és ezen meridiánokkal kapcsolatos gyakorlatok kiemeltek, páros és egyéni bodywork formájában végezzük: célja, hogy vitalitásunkat, életerőnket aktiváljuk, veséinket támogassuk, erősítsük mivel a kínai hagyományban a tél évszak a víz elemhez, félelemhez és a vese-hólyag szervekhez kapcsolódik, ezért a tél vége felé leginkább veséink energiája van lemerülőben, ezt tapasztalhatjuk kedvtelenségben, fáradtságban, betegeskedésben, motiválatlanságban, lendület hiányában, befordulásban, pláne tél vége felé.
  • Őszi chi kung a fém elem jegyében, érintett szervek tüdő és a vastagbél, lelki minőségek az elengedés és betakarítás, raktározás a télre. Zavaró érzelem amely figyelmet igényel ilyenkor a bánat, szomorúság.

Sápi Ádám, 2016-09

Tudtad, hogy a rizskeksz látványa nem csillapítja az éhséget? Kapcsolódj be a gyakorlásba te is! Aktuális programok itt, fb események itt, online kurzusok az online e-learning felületen itt.

Visits: 1124 | Today: 0 | Total: 101561

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük