Kemény és lágy a Tai Chiban – Mesék az erőről 3.

Kemény és lágy a tai chiban. Bruce Lee híres 1 inches ütése, azaz a testtudatos ütés (vagy ütés fasciális szemléletben 🙂

Ezt tanulmányozzák 30 éve mozgásszakértők, harcművészek, fizikusok, hogyan lehetséges, hiszen a mechanikus alapú izom (fázisos) és vázszerkezet modell nem tud kielégítő magyarázatot adni, az alapján az lehetséges, amit a karatés demonstrál az elején (ez az ún. kalapács erő v brute force), de Bruce esetében kis testsúly, kis izomtömeg, kis mozgás pálya és mégis többszörös erőt ad le (ez az ún. ostor elv v erő, v lágy v okos erő, smart force). A Bruce Lee demonstráció viszont magyarázható a fasciális, vagy (teljes)test-tudatos modell alapján, amiről előadásomban beszéltem. Bruce Lee szavaival a karate a négyzet, a kungfu a kör, amivel szinten sokat foglalkoztunk akár pusztakéz, akár kard gyakorlás során, a kör elvben rejlő felsőbb erő. Szintén Bruce Lee mondta, hogy gyakorlás előtt mindig ginseng teát iszik, ami lehetővé teszi számára, h elérje az energiatestet, majd abban, abból mozog, nem mellesleg gyorsasága is legendás. Han Kui mester szavaival élve, a tai chi formagyakorlat során lassú, látványos és szép, a tai chi harcban gyors, észrevétlen és csúnya, azért a lassítások is, mert a Fa Jin (erő/energia kivezetés vagy robbanó erő) nem látható a testben, mert túl gyors a hullám, viszont látható az eredménye, amibe belevezetik, amikor megérkezik, pl az ellenfél teste, vagy másik kontextusban a kard végében, illetve hangjában jelenik meg, ha abba vezetem ki.

Úgy szeretem, ha egyszerre belső és külső, lágy és kemény, mint a jó férfi az amazóniai bennszülöttek szerint, két tulajdonsága van: kemény és lágy.

Sápi Ádám, 2020-08

Tudtad, hogy a rizskeksz látványa nem csillapítja az éhséget? Kapcsolódj be a gyakorlásba te is! Aktuális programok itt, fb események itt, online kurzusok az online e-learning felületen itt.

Érdekel a kemény és lágy a tai chiban? Tudtad, hogy a rizskeksz látványa nem csillapítja az éhséget? Kapcsolódj be a gyakorlásba te is! Aktuális programok itt. Online kurzusok itt.

Visits: 546 | Today: 0 | Total: 97829

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük