Kategória: irásaim

Mondhatjuk, hogy a tai chi a harcművészetek lényege, hogy egy belső stílusú művészet-út, ami annyit jelent, hogy a belsőre (figyelem, szándék) helyez több hangsúlyt, a lágy vagy okos erőre a kemény vagy fizikai erő helyett, másfelől mindig igyekszik idomulni, alkalmazkodni, mintegy együttmenni környezet/szituáció adta lehetőségekkel (a föld, a másik energiája), és mintegy felhasználni és átalakítani azokat, ahelyett hogy azok ellen menne, nem ütközik, nem konfrontálódik, mégis szükségszerűen és gyorsan győz  Az ide tartozó kép a vattába csomagolt vasrúd és alapelve, hogy a lágy mindig legyőzi a keményet, melynek inspirációs forrása a hagyomány szerint a kígyó és a sas harca volt.

A modern ember számára a konkrét értelemben vett harc múltidővé és mint út bizonyos tekintetben alkalmatlanná, megragadhatatlanná vált. Hiszen ma már a férfiaknak nem kell harcolni úgy, ahogyan mindig is kellett, hiszen a férfiúi élet része volt a harc, a férfiúi identitás része volt a katonaság, a hódítás, a védelem, a rivalizáció. A harc még ma is rossz érzéseket vált ki sokakból, a modern ezo-spirituális színtér a harcművészettel, mint klasszikus szellemi úttal, eszközzel már nemigen tud mit kezdeni, sőt az erőszakot, az agressziót és egyéb nem kívánatos minőségeket rendeli hozzá, ami miatt végképp nem hangzik jól az egész, hiszen a spirituális vagy önismereti fókuszú életmódhoz nem dukál az erőszak, a harag, vagy a határozott akaratérvényesítés, mert az pont a szeretet, egység, béke szavakkal fémjelzett modern ezo-spiro szellemiség ellentéte volna. Hogy is van ez? … Read More >Tai Chi szellemiség 4 aspektusa: harcművészet, önismeret, egészségmegőrzés, spiritualitás