Egy izgalmas és talán kevésbé közérthető jelenet a filmben, amikor az idős mester utódját keresve próbára teszi a fiatal Ip Mant, nem testiekben, harci skillekben kell bizonyítania, mert azt már megtette, a mester szellemi próbatételre hívja. A süti vagy bármely más törékeny dolog elvétele/eltörése vki kezéből az a kapcsolódás / érzékenység / követés / tapadás / hallgatás képességeknek tesztje, a Yin oldal képességei, amelyek a belső stílusokban kiemelten hangsúlyosak, mondhatni a belső stílusok lényegét adják. E kapcsán elemzem a látottakat szakmai szemmel alább..
Az törik, ami merev – ellenállás és konfrontáció
A süti eltörése ellenállást feltételez, csak akkor lehetséges, hiszen ha el akarod venni vagy eltörni, ami a kezemben van, de én követem a törés impulzusát és nem képezek ellenállást vagy ellentétes erőt akkor nem fogod tudni elvenni vagy eltörni. Az ide vonatkozó példázat, ami el is hangzik a filmben, amikor Pille kezű halhatatlan, egy régi kor tai chi mestere nem engedte a verebet elszállni a kezéről. Foglyul ejtette, de nem erővel, erőszakkal, hanem lágy erővel: amikor a veréb el akart rugaszkodni a karjáról a karja engedett, tehát nem képezett felületet, ellenerőt, amiről el lehetne rugaszkodni. Egy veréb súlya kicsi és hirtelen röppen el, ez a készség nagyon nagy mértékű belső érzékenységet és reakciós készséget sejtet. Másrészt, ha nincs felület, nincs harc sem, hisz nincs kivel – a legfelsőbb harc, amikor már nincs harc – ez messzire vezet, gondold végig! A másik, amin érdemes kontemplálni e kapcsán: a merev törik, a rugalmas hajlik, ami merev az a halál kapujában van, ami fiatal, élettel teli az rugalmas.
Követés és az energia átalakítása
Itt ugyanis és a belső stílusok harci alkalmazásaiban teljes mértékben követni kell az ellenfél / másik mozgási impulzusát és – ami nehezebb – szándékát, ismerd meg ellenfeled: ez a hallgatás – tapadás – követés misztériuma, amely során a másik energiáját alakítom át sajátommá, azaz a számomra előnytelen helyzetet változtatom át előnyössé, akár harcban, akár az életben. A harci helyzetben azt jelenti, hogy győzök, anélkül, hogy ez lett volna a szándékom, nem azért megyek bele a harcba, mert le akarom a másikat győzni, tehát nem önös érdekből, egoból. De ha harc alalkult ki szándékom ellenére is, akkor abban győztes leszek. Ehhez fura mód nem távolodom az ellenfelemtől, hanem közelebb akarok hozzá kerülni, nem ellenállok, hanem engedek, alkalmazkodom az impulzushoz, ezek megint a belső stílusok sajátosságai. Másik mester szavaival élve: ha hozzám jössz eléd megyek, ha elmész tőlem kikísérlek. Meglepő ez, pláne harci kontextusban, hiszen ott a zsigeri reakció az ellenállás-konfrontáció, illetve a menekülés, ennek felülírása sok sok gyakorlást igényel és sok időbe telik. A mester nyilván belső skillekben jól képzett, ezért szól a kihívás Ip Mannak, hogy vajon képes-e ebben győzni, “el tud-e szállni a madara”. A lágy erő művészetében meddig jutott?
Vezet vs. követ
Ha már akarás, a jó vezető az, akit mások jelölnek vezetőnek és nem az, aki maga akar azzá válni. A jó vezető ugyanis követ. Ez fontos a filmben, hogy a harcművész iskola / szövetség új vezetője milyen jellemmel bír és mennyire akar vezető lenni? Ha a süti eltörik túl sok az akarás, aminek ugye nyögés a vége, másrészt a jellem rossz értelemben törekvő, azaz törtető, hatalomvágyó, durva, tapintatlan a temperamentum, amely még nincs megzabolázva, ez szellemi értelemben még nem érett a vezetésre, ott még szükség van belső munkára, amelyben érik az én.
Csak az, ami, se több, se kevesebb
Másik képesség, hogy nem teszek hozzá, a kicsi erőre kicsit regálok, a nagy erőre nagyot. Hiszen ha tolsz engem és én kisebb mértékben forgok ki, nyelem el az energiádat, mint amit te beleteszel, akkor ellenállást képezek, tehát lesz némi konfrontáció. Ha viszont nagyobb mértékben teszem ezt, mint ami belőled jön, akor elveszítem a kapcsolatot veled, túlmozgom az impulzust, nem várlak meg. Ez esetben bár nem képezek ellenállást, de ami rosszabb elveszítem a kapcsolatot veled és ezzel az érzékelés / megismerés lehetőségét is. Tehát finom művészet ez kérem, a túl sok sem jó és a túl kevés sem, pont annyi kell legyen, amennyi. Ez a filmben úgy mutatkozik meg, hogy a süti csak később törik el, nem azonnal és nem látványosan, mintegy mellékesként, nagyon finom jelenlétre utal és bár Ip Man látszólag tudatában volt a süti eltörésének, ami még nem nyilvánult meg, a mester nem biztos. Ezzel aratta tapintatos, alázatos és tudatos győzelmét szellemi síkon is az új Mester, amelyet az idős mester is nyugtázott.
Hullám erő behatol
Harmadik képesség: a miért “később törik a süti el?” kapcsán. A belső stílusokban használatos lágy/belső/ostor erő hullámtermészetet mutat, tehát behatol a testbe, anélkül, hogy megütközne a felszínen, mint a kemény/külső/kalapács erő. Ahogyan a tó felszínén úszó levél is helyben marad, amikor a vízben a hullám áthalad alatta, erről máshol (itt és itt) értekezem. Látszólag észrevétlenül is történhet ez és jellemzően kungfu filmekben úgy jelenik meg, hogy a hős egy harcban elszenvedi a belső erős ütést, de nem vérzik el vagy hal meg egyből, hanem csak másnap vagy nem köp vért egyből az ütés után, csak később amikor a belső folyamat külsővé válik és láthatóvá lesz. Ennek a magyarázata, hogy a hullámerő behatol a testbe ott roncsol szövetet vagy szervet, aminek az élettani hatása csak időben eltolódva érvényesül. Ez nem vmi rejtélyes, misztikus ezoterikus erő vagy rontás, hanem fizikai, realista módon leírható hullámtermészetű belső erő sajátossága. A filmben a később eltörő süti ennek a jelenségnek a megmutatása, mintegy hivatkozása.
Wu wei – nemcselekvés, nemakarás
Szellemibb síkon összefügg ez az akarás-nemakarás dilemmájával, a wu wei-jel, azaz nem cselekvő cselekvéssel, vagy nem akaró akarattal. A megvilágosodás akarása, annak akadálya, vagy ahogyan a zenben mondják:
amíg elérésben gondolkodsz nem érheted el, mihelyst elengeded az elérésben való gondolkodást már el is érted..
Konkrét harctól továbbra is elvonatkoztatva, ami a dolog önismereti vonatkozását illeti a fenti Yin képességek fejlesztése, gyakorlása által a kapcsolódás mintáinkra figyelhetünk és ismerhetünk rá, hogyan kapcsolódunk embertársainkhoz, környezetünkhöz és végül (vagy előbb?) önmagunkhoz.
További bölcsesség hangzik még el Ip Man szájából a ketté törés analógiájaként, nemcsak az ország, hanem a világ kettétörése kapcsán, amely analógiája a metafizikai síkon a nemkettős, nondualista vagy abszolút szemlélet, az Egy, amely több, mint a kettő hiszen teljes és egész, míg a kettő már csak rész és hiányos. Erről most bővebben nem nyilatkoznék, mert másutt megteszem: pl itt Musashi kapcsán, vagy itt a flow állapot kapcsán.
Ip Man
Mondhatná a kisrealista kritika, dehát Ip Man wing chun kung fu stílust gyakorolt és tanított, mi köze annak a tai chihoz? Bármely stílus komoly gyakorlója, mégha külső megközelítés szerint is gyakorol előbb vagy utóbb belátja a belső jelentőségét. Sokszor a belső stílusokat (tai chi, xing ji, bagua stílusokra szokás hivatozni) csak olyanoknak tanították, akik már más külső stílusokban mesteri szinten vagy haladóbb szinten voltak, amikor a saját keretrendszerben már nem tudtak tovább fejlődni, akkor a belső szemlélet újabb perspektívával kecsegtetett. Így mindegy, hogy honnan indul vki, ha kitartóan gyakorol eléri, megérti és megvalósítja a belső út lényegét is. Ebben az értelemben volt Ip Man kungfuja tai chi, mégha az wing chun is volt.
Ip Man filmek
Ideje volt már egy remek filmet csinálni Ip Manről, akit egyébként Bruce Lee mestereként ismernek nyugaton. A Wong Kar-wai féle verzió sajátos kar-wai esztétikával bír, de nem csak mint filmművészet értékes, hanem ezen felül harcművészetileg is értékes számunkra, amely bemutatja e szubkultúra világát, különféle stílusbeli sajátosságokat, harcos erényeket, képességeket, motivációkat és harcművész életérzést, szellemiségét is. A korábbi Ip Man filmek két rendezőtől is (Wilson Yip és Herman Yau) több részesek, de nem emelkednek ki az átlag, lapos kung-fu film klisékből, sem filmesztétikai, sem harcművészeti szempontból.
Más ip man fimet nem ajánlok, de a következő részben wuxiát fogok elemezni vagy a Tigris és sárkányt, vagy a Repülő tőrök klánját, vagy a Hőst, ezeket ajánlom még megtekintésre az érdeklődők számára.
Sápi Ádám, 2021-09, további írásaim
Tudtad, hogy a rizskeksz látványa nem csillapítja az éhséget? Kapcsolódj be a gyakorlásba te is! Aktuális programok itt, fb események itt, online kurzusok az online e-learning felületen itt.